részlet Tejmozi c. regényemből - a könyv a Magvetőnél jelent meg, szép kritikai visszhangja volt, de lassan elfelejtődött. én olykor felolvasok belőle részleteket...
Furcsa volt nekem, ahogy a szerelemről beszélt; az ember azt
gondolná, remetéknek már nem jár ilyesmi az eszükben. Apámat száraz
faágnak véltem, dehogy is sejthettem akkor, hogy nedvei még frissek,
erősek, és megkövetelik a test örömét.
Újra néma menetelés
következett; többet már nem álltunk meg, csak akkor, amikor feltűnt a
faház. Sötét tömbje, mint valami megkerülhetetlen igazság állt előttem.
Az egyetlen értelmes, de közelsége ellenére elérhetetlen valóságnak
tetszett, amely puszta létével megkérdőjelezi a kézzel foghatóbb, megélt
realitásokat. Úgy éreztem, a magam a jelenlévősége értelmetlen és
absztrakt világot alkot, amelyet apámtól eltávolodva hiába építek vagy
képzelek magamnak, mert beszövi az álszentség, a csalás, a megalkuvás;
mintha ő, apám lenne a tiszta és biztonságos öreg kontinens, és én a
semmi óceánján túli ismeretlenség. Mintha csak árnya lennék valaminek,
valós életemet elszívta a hanyatlás és enyészet, amelyből sem kilábalni
nem vagyok képes, sem megszokni nem tudom annyira, hogy ne érezzem
magamon az állandó hullaszagot.
BALLÁDIUM \ virtuális irodalmi felolvasóhely: Az öreg ruszin sírjánál: Nem időztünk sokáig az öreg ruszin sírjánál. Nem hoztunk virágot vagy koszorút, csak megálltunk a behavazott halom mellett. Apám komótosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése